Családunk már generációk óta foglalkozik hagyományőrzéssel, helytörténettel, népművészettel. Tösgyökeres mohácsi sokacokként ez szinte természetes a számunkra. A busómaszkok faragásának szeretete és technikája nemzedékről nemzedékre öröklődött. Idősebbek emlékezhetnek is édesapámra, aki gyakran szerepelt a médiában: televízió, rádiós műsorok, újságok különböző rovataiban, illetve az 50-es években több játékfilmben is felbukkant. A nem is olyan távoli múltban édesapám, id. Kunovszki János számított a legidősebb maszkfaragónak Mohács városában több évtizedes tapasztalatával, mely tevékenységét rengeteg díjjal és elismeréssel jutalmazták, értékelték, többek között életműdíjat és nívódíjat is kapott.
Az alábbi képen műhelyében látható amint az utolsó simításokat végzi egy busómaszkon. Otthonában gyakori vendégek voltak idősek, fiatalok, mindenki, aki érdeklődött a maszkfaragás és a hagyományok után. Faragás közben okította az álarckészítés rejtelmeire a vendégeket. Mindig szívesen mesélt a sokacságról, a busójárásról. Néprajzkutatók, múzeumi szakembrek is gyakran keresték fel. Rendszeresen vendégeskedtek nála külföldi, a világ minden tájáról érkezett turisták, akiket mindig nagy örömmel fogadott, és vendégelt meg. Maszkjai így több kontinensen is előfordulnak, magángyűjteményekben és múzeumokban.
Munkássága ma is példaértékű a maszkfaragók, így jómagam előtt is. A hagyományok szerint készített maszkok, melyek magukon viselik a faragásának sajátosságait, több faragót is inspiráltak/inspirálnak. Őseink nyomdokaiban haladva igyekszem jómagam is folytatni ezt a hagyományt, és lehetőség szerint továbbörökíteni, meghagyni az utókornak.